Elsőként beszéljünk az írói álnévről:
Az írói álnév olyan akár egy karneváli maszk, bárki rejtőzhet mögötte. Lehetsz szegény vagy gazdag, diplomás vagy egyszerű hétköznapi ember, teljesen mindegy, úgy sem látnak mögé a többiek. Egyesek úgy vélik, hogy a személyes blogokat saját néven érdemes írni, én pont ellenkezőleg gondolom. (Ezt később kifejtem részletesen.)
Fontos, hogy az álnév egyszerűen kimondható, leírható és megjegyezhető legyen. Évekkel ezelőtt írtam 2 teljesen más profilú blogot egy rosszul megválasztott név alatt, amit a magaménak éreztem, viszont az írásmódja miatt (aminek a célja a megkülönböztethetőség lett volna) abszolút megjegyezhetetlen volt.
Az első blogbejegyzésemben elolvashatjátok hogyan választottam ezen blog címét és az írói álnevem:
https://aholdlelke.cafeblog.hu/2020/06/06/hello-vilag/
Mégis minek a maszk? Nem mered felvállalni magadat, a véleményedet?
Ez így nem teljesen igaz. Van egy kisvállalkozásunk, aminek részeként az én álmomhozhoz saját márkanevet és FB oldalt társítottam. Ott nyíltan felvállalom magamat, miért is kéne titkolnom, hogy ki vagyok, hiszen sokan már névről ismernek az adott területen.
Úgy gondoltam, hogy a FB oldalamon megpróbálok finoman többet adni magamból, gyakorlatilag egy új termékcsoportot is szerettem volna ezen alapulva létrehozni, de mivel nem ez a profilom (mármint az írás), ezért nagyon kevés visszajelzést, interakciót kaptam. Olyan ez, mint egy skatulya, amit ráhúznak az emberre és bárhogyan is szeretnéd, nem tudod megmutatni a teljes valódat. Hiába erőlködsz, nem tudsz kibújni belőle. Vannak követőid, akik nem biztos, hogy kedvelnék az oldaladat, ha valóban ismernének. Őket nem a személyiséged érdekli, hanem a termékeid. Nem igazán kíváncsak rád, “önmagukat” keresik abban, amit megvásárolnak, hacsak nem valami híresség vagy.
Nem lehet, hogy ez csak a Te félelmed, és valójában nincs is szükséged azokra az emberekre, akik nem fogadnak el úgy, ahogy vagy?
Ezek az emberek a vásárlóerőm egy részét képezik. Nem tartok ott üzletileg, hogy emiatt elveszítsem őket. Én elfogadok bárkit vallásra, hovatartozásra való tekintet nélkül, de ez nem biztos, hogy kölcsönösen is így van.
Másrészről, ha egy termékről kell írnom borzasztó nehezen jönnek a szavak. Ez is egy tanulható dolog, de én leblokkolok tőle. Ahhoz, hogy őszintén és kendőzetlenül tudjak írni, ne befolyásoljon senki és semmi, egy másik név mögé kell bújnom, amivel nem azonosíthatják pl. a munkámat.
Mikor vállalod, hogy kiteszed az életedet, a problémáidat a kirakatba, írsz a családodról, olyan emberekről, akik számodra fontosak, azt nem hiszem , hogy szerencsés dolog lenne nyíltan tenni. Az még rendben van, hogy ujjal mutogatnak rád, de miért tennéd ki ennek a hozzád közelállókat? Gondolom te sem tennéd ki ennek a párodat vagy a gyerekedet.
Én nem vagyok regényíró, én arról szeretek írni, ami bennem zajlik, ami foglalkoztat, ami személy szerint érint, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megóvd azokat, akiket szeretsz. Ez kicsit olyan, mintha naplót írnál, ahol leírod a legféltettebb titkaidat, amit nem a nagyközönségnek írsz, mert a lelked egy része is benne van. Alapvetően nem szeretnéd, hogy az ott leírtakat azonosítsák a személyeddel.
Az írói álnév pedig pont arra jó, hogy őszinte lehetsz, feltárhatod a teljes valódat, mert nagyon kevesen tudják, hogy ki van a név mögött. Aki tudja, azelőtt pedig nem kell rejtegetned a valós énedet, azt amilyen valójában vagy. Ezáltal közelebb kerülhetsz az olvasóhoz, mert nem egy (sok esetben erőltetett témáról) kitalált dologról olvas, hanem valós, mindenki számára átérezhető problémákról, gondolatokról.