Miután megszületett a gyermekünk, jó pár éven át nem gondolkodtunk állattartáson (akváriumon kívül). A fiam baba kora óta félt a zajoktól; alig volt pár hónapos , amikor lakásfelújításba kezdtek felettünk és egész álló nap fúrtak, kalapáltak, ez mély nyomot hagyott benne. Ahova csak lehetett gyalog mentünk: boltba, orvoshoz, aztán az óvodába. Így szembesültem azzal, hogy a fiam rettenetesen fél a kutyaugatástól, az állatoktól.
Nem akartam, hogy úgy nőjön fel, mint én, akinek sosem lehetett semmilyen kis kedvence és alapvetően tart az összes állattól. Többször elvittük díszállat kereskedésbe, ahol ő választotta ki magának az első saját törpehörcsögét.
Ez egy fontos fordulópont volt az életében. Szép lassan megváltozott a viszonya az állatokkal. Azután vettünk egy párt a hörinek, hogy ne legyen magányos. Kicsinyeik születtek, nyomon követte a cseperedésüket, etette-itatta őket, gondoskodott róluk. Később pár hetesen magunkhoz fogadtunk 2 kiscicát, akikkel szorosabb kapcsolatba került, mint én bármilyen állattal valaha.
Most egy nagyon különleges nyuszija van, akinek nem egyszerű a természete, nem az a babusgatós típus, de ő és én megsimogathatjuk, kettőnkkel hosszú idő után barátkozó viszonyban van. Minden nap hallom, hogy beszélget vele, hogy mekkora szeretettel fordul az irányába. Figyelemmel kíséri a mindennapjait, észreveszi, ha a nyuszinak rossz a kedve, eteti, itatja, minden este ellenőrzi, nehogy elfogyjon éjszaka a vize.
Azért írtam le a személyes tapasztalatainkat, mert azt gondolom, hogy egy kisállatnak sokkal nagyobb jelentősége van a gyermek személyiségfejlődésére, mint azt gondolnánk. Az én introvertált, félénk fiam állatokkal való kapcsolata rengeteg pluszt adott nekünk.
Kommunikáció (és énkép) terén: egy állatnak bármit el lehet mesélni, anélkül, hogy ítélkezne, mindig jó hallgatóság, ez jót tesz az önbizalomnak is.
Szeretet – feltétlen szeretet, empátia és elfogadás: A kis kedvenc nem fog elítélni senkit, nem zavarja, ha valaki más, mint a többiek, mindig önmagát adhatja előtte. Akinek van kisállata az biztosan tudja, hogy milyen jó érzés megérinteni, megsimogatni, nyugalmat ad, lecsillapít felnőttként is (stresszoldás).
Felelősségvállalás: egy állatról minden egyes nap gondoskodni kell, különben elpusztul. A gyermek életkorától függően vonjuk be az állat körüli feladatokba (etetés, itatás, sétáltatás stb.)
Elmúlás: Arra is fel kell készítenünk a gyerkőcöket, hogy az állatok nem mindig maradnak velünk, az életük sajnos jóval rövidebb, mint a miénk. Érdemes erről már az állat befogadása előtt beszélgetni, felkészíteni rá, hogy ne érje váratlanul. Ahogy az állatunk felnő, majd láthatóan öregedni kezd, érdemes többször szóba hozni ezt. Mi egyébként vettünk egy-két képeskönyvet az állattartásról, azt kell mondjam ezek a könyvek fordultak meg a legtöbbet a kezében.
Sose feledkezzünk meg arról, hogy az állattartás elsősorban a szülő, nem pedig a gyermek feladata és felelőssége. Vonjuk be az ellátás körüli teendőkbe, bízzunk rá feladatokat, de a kontroll mindig a mi dolgunk. Vigyük el a gyermeket állat kereskedésbe, beszélgessünk kutyás, macskás ismerősökkel és ne hamarkodjuk el a döntést. Lehet, hogy a gyermek sírni és hisztizni fog egy állat miatt, de csak akkor vásároljuk meg/fogadjuk be, ha valóban készen állunk rá mindannyian. Amennyiben félelmet kelt benne egy állat, ne vegyük meg, ne kényszerítsük bele olyasmibe, amit valójában mi akarunk, mert nagy eséllyel semmi jó nem fog kisülni belőle.
Olvassunk az állatokról (közösen) az interneten (ismerjük meg a természetüket, az igényeiket), kapcsolódjunk be állatos csoportokba és kérdezzük meg, amit tudni szeretnénk. Mérjük fel, hogy mekkora anyagi költségekkel jár a kisállat tartása (élelmezés, lakhely berendezése, esetleges orvosi kiadások stb.). Amennyiben várhatóan elutazunk több napra, akár hetekre, magunkkal tudjuk-e vinni, ha nem, akkor lesz-e valaki, akire rá tudjuk bízni.
Zárszóként Antoine de Saint-Exupéry: A kis hercegből idéznék : “Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”