Az életünk szerepjátékok sorozata

Minden ember  “színész”, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában.

Gyermekkorunktól kezdve szerepeket játszunk, hiszen szerepjátékokon keresztül fejlődünk, ami természetes velejárója ennek a kornak. Elsődleges szerepeinket otthon sajátítjuk el, a szüleink (nagyszüleink, testvéreink) által mutatott minta (ha nincsenek, a minta hiánya) egy életre nyomot hagy bennünk, s követjük vagy akarva akaratlanul eltérünk ettől.

Ahogy közösségbe kerülünk szintén szerepeket kell játszunk, ami normakövető magatartást követel meg tőlünk. Ha a lázadó szerepét öltöd magadra valami oknál fogva (pl. otthoni vagy tanulás problémák), igyekeznek megtörni (betörni). A másfajta viselkedést, szerepet nem tolerálja sem az oktatási, sem pedig a társadalmi rendszer.  Minden fennálló politikai, vallási és társadalmi rendnek, közösségnek vannak erre vonatkozóan elvárt normái.

Teljesen mindegy, hogy gyerekről vagy felnőttről van szó, a rendszer különféle módon bünteti azokat, akik nem felelnek meg az elvárt viselkedési szabályoknak.

https://www.freepik.com/free-photos-vectors/woman

Megannyi szerepet kell eljátszanunk az életünk során, sokszor maszk mögé rejtve valódi érzéseinket és gondolatainkat. Vannak szerepek, melyeket örömmel játszunk el és vannak, amiket a hátunk közepére sem kívánunk. Ahogy felnőtté válunk, egyre több szerepet kell magunkra öltenünk (pl. szülő, nagyszülő, háziasszony, beosztott-főnök szerep).

Természetünknél fogva mindannyiunkat más-más szerep tesz boldoggá. Néha jó érzés új szerepeket magunkra ölteni, kibújni a megszokott csigaházunkból, s pl. a szürke háziasszony szerepből a végzet asszonyává válni.

Kevesen képesek meglátni a valódi embert a felvett és eljátszott szerepek mögött. Sokszor még saját magunkat sem merjük lecsupaszítani és szembenézni önmagunkkal, illetve azzal, hogy miért öltöttünk magunkra bizonyos viselkedésformákat és szerepeket. Ezért fontos, hogy törekedjünk önismeretre, tárjuk fel a lelkünk mélyén megbúvó ok-okozati kapcsolatokat. Akár generációkon át ívelő sérülésket is hordozhatunk magunkban anélkül, hogy ennek  tudatában lennénk.

Amikor olyan szerepet várnak el tőlünk, melynek nem tudunk vagy nem szeretnénk megfelelni szerepkonfliktus jön létre a személyünk és az adott szerep között, de létezik egy adott szerepen belül, valamint a szerepek között kialakuló konfliktus is. Hogy ezeket képesek vagyunk-e meg-/feloldani az rajtunk és a környezetünkön múlik. 

El kell fogadnunk, hogy annyi szerepet kell eljátszanunk és annyi helyen megfelelnünk, hogy lehetetlen minden szerepben tökéletesen helytállnunk. Fel kell állítanunk egyfajta fontossági sorrendet, s kompromisszumot kell kötnünk ahhoz, hogy ne őrlödjünk fel és ne destruktív módon kezeljük az ezzel kapcsolatosan felmerülő problémákat.

Mindenkinek szüksége van énidőre, ahol nem kell megfelelnie senkinek, nincsenek elvárások vele szemben. Kikapcsolódni valamilyen módon,  pl.: sportolni, alkotni, olvasni, zenét hallgatni vagy bármi olyasmit tenni, ami róla szól és boldoggá teszi. Ha úgy érezzük egyedül nem boldogulunk, s a családunk, barátaink sem tudnak segíteni, ne szégyelljünk külső segítsét kérni!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, látogass el Facebook oldalamra!

Édua