Édua - A hold lelke

Sosem késő belevágni!

Te kinek hiszel, ha saját magadról van szó? Az életedről, a választásaidról. A társadalom elvárásainak, a családodnak, a téged nevelő, oktató egyéneknek vagy esetleg a barátaidnak?

Képzeljétek el, általános iskolában arról álmodoztam, hogy egyszer majd írni fogok. Verseket, meséket, történeteket. Végül tényleg írtam pár költeményt akkoriban, de kevés olyasmit, ami igazán mélyről, belülről fakadt. A gimiben annyira lefoglalt a tanulás, a barátok, hogy szinte el is feledkeztem erről. A főiskolán már nem tetszettek a tanáraimnak a fogalmazásaim, előadásaim, szépírásom stb., így elvették a kedvemet az egésztől, hiszen úgy sem vagyok és nem is lehetek jó benne. (Más példákat is írhatnék az életemből egyébként, mert nem ez az egyedüli.)

Most mégis itt vagyok és írok, arról amiről csak szeretnék. Lehet, hogy sosem leszek profi benne, lehet hogy sokszor át kell néznem és ki kell javítanom, amit írtam (és még mindig lesz benne hiba), mégis szorgosan gépelek, mert már nincs senki és semmi, ami az utamban állna.

Ki volt a gát valójában? Nem a tanárom, nem valaki más, csakis saját magam.

Megtehetem, ahogyan Te is, hogy kipróbálod magad bármiben, amiben csak szeretnéd, akkor is, ha azt mondják, hogy nincs hozzá tehetséged.  Miért? Azért, hogy örömet okozzon neked.

Az emberek hajlamosak folyamatosan másokhoz hasonlítani magukat, megugorhatatlan mércét állítanak önmaguk elé, s emiatt lemondanak a vágyaikról,  hiszen úgy sem olyan tehetségesek vagy profik, mint a Gizi vagy a Béla.

A tanulság számomra az, hogy sosem késő új dolgokba kezdeni. Nem akarok sem Picasso, sem pedig Müller Péter lenni! Önmagam akarok lenni, kipróbálni sok mindent, ami érdekel!

Nem mások, hanem saját magam vagyok a mérce. Több lettem azzal, hogy tanultam valamit, ha mást nem: türelmet, kitartást, tapasztalatokat szereztem. Mostanában egyre több irányba nyitok, sok olyan területre tévedek, amiről tudom, hogy nem az én utam, egyszerűen azért, mert szükségem van rá a hétköznapokban vagy valami megfog benne. Nem tartom felesleges időpocsékolásnak ennek ellenére sem. Te se tedd! 

Minden egyes cselekedetünk egy lépés a kiteljesedés felé. Az esetleges kudarctól sem kevesebb, hanem pont, hogy több leszel!

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, látogass el Facebook oldalamra!

 

Édua

 

(A kép forrása: https://www.freepik.com/free-photos-vectors/background)

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!